A hídra nézz és ne a ködre!

Egyik évben családommal a Balatonnál nyaraltunk. Egy korai reggelen hirtelen ötlettől vezérelve felkerekedtünk, hogy megnézzük a Tihanyi apátságot. Ahogyan megérkeztünk, egy óriási köd kellős közepén találtunk magunkat és az orrunk hegyéig sem láttunk. Nagy csalódás. Néhány perc eltelte után azonban, mintegy varázsütésre a ködfolt eloszlott és egyszerre feltárult a csodálatos panoráma, az apátság és mögötte a Balaton teljes pompájával.

Valami ilyen érzésem van mostanában. A ködben tapogatózunk. Nagy csalódás. Úgy gondoljuk, talán sosem lesz vége. Milyen fontos azonban azt tudni, hogy a köd nem tart örökké, egyszer felszáll és meglátjuk majd, hogy azon túl is van élet.

Igaz ez egy tágabb perspektíva szemszögéből is. Sokszor tapogatózunk az elközelgőtől rettegő, ködbe burkolózott életünkben. Nem látjuk a jövőt, nem látjuk a kiutat.

Ha előre nézve nem látjuk a reményt, akkor nézzünk hátra! Tekintsünk arra a sok csodára, élményre, ajándékra, áldásra, ami eddig kísért utunkon. Vegyük számba "emlékoszlopainkat"! Ragadjuk meg hittel, hogy nem a véletlen sodrásának eredménye a létünk, hanem egy tudatos, szerető terv része. "Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében...Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük." (Zsolt. 139:13,16)

Ha előbb, hátra tekintünk, akkor bátran nézhetünk előre, a jövő felé is. 

Nem a ködbe fut az életünk, nem a pusztulásba. A ködön túl is van élet. A hídra nézz és ne a ködre!

kép forrása: internet