Lelki morzsák

"Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölni fog, és kiment, nem tudván, hová megy. Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várta az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten."

Érdekes ez a koronavírusos betegállapot. Sok egyéb tünete mellett számomra az egyik legmeglepőbb a szaglás és az ízérzékelés elvesztése. Egyik este még éreztem minden illatot és ízt, majd másnapra ennek nyoma veszett. Néhány nap távlatában olyan, mintha mindig is így lett volna. Lassan hozzá szokik az ember. Mindez fogyókúrának nem utolsó - hiszen...

A Jordán folyó egyik keleti mellékfolyója a Jabbók. Ma az arabok a víz színéről Nahr ez Zerkának - kék folyónak - nevezik. Határfolyó volt ez évezredeken keresztül. Elválasztott és összekötött.

Karácsony a születés, nagypéntek a halál, húsvét a feltámadás. De mi is az a pünkösd?

A hétvégén ismét kinyitott a templom. Újra lehetett istentisztelet tartani. A megfelelő higiénés eljárások, azonban súlyosan szűk keretet szabtak ennek a lehetőségnek is.

A napokban az egyik TV adón az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének igazgatója, - aki biológus és hálózatkutató egyben - a tavalyi közszereplése okán tűnt fel ismét. Már 2019 közepén egy hosszabb elemzésben előrevetítette egy közeli pandemia lehetőségét.

Hangzatos cím az egyik hírportál mai hírei között: "Nagyon hiányzott, hogy megint sorban állhassak a gin-tonikomért.".

Egyik évben családommal a Balatonnál nyaraltunk. Egy korai reggelen hirtelen ötlettől vezérelve felkerekedtünk, hogy megnézzük a Tihanyi apátságot. Ahogyan megérkeztünk, egy óriási köd kellős közepén találtunk magunkat és az orrunk hegyéig sem láttunk. Nagy csalódás. Néhány perc eltelte után azonban, mintegy varázsütésre a ködfolt eloszlott és...

Máj 12

Bizalom

Egyszer egy artista érkezett egy olasz városba. A bemutatója kezdetén a látványosságra összegyűlt tömegtől megkérdezte: Elhiszik-e, hogy két magas ház teteje között kifeszített drótkötélen át tud biciklizni az egyik tetőről a másikra? A nézők mindegyike bizalommal rávágta, hogy elhiszi. Ennek rendje-módja szerint előkészítette a háztetők között a...

A tegnapi napon kaptam emailben ezt az elmélkedést. Annyira szép és aktuális összefoglaló, hogy változtatás nélkül adom tovább.

Máj 05

Csomagok

Enyhülni látszik a járvány. Legalábbis az eddigi korlátozások némiképp módosultak. Szabadabban járhatunk, kelhetünk. Az elmúlt hetek szorongásaiból azonban sokat még mindig magunkkal cipelünk. Ráadásul ezek a gondjaink nem is feltétlenül a közeli múlt eredményei csupán. Lehet, hogy évek, évtizedek alatt rakódtak össze az életünkben.

Ápr 29

A völgy

Ma reggel a 23. zsoltár került a szemem elé.


A bejegyzések írója/szerkesztője Prof. Dr. Fodor Bertalan, mikrobiológus, immunológus, klinikai biokémikus, teológus, mentálhigiénés prevenció specialista, egyetemi tanár

ME-EK Egészségfejlesztési Intézet COVID-19 honlapja
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el