Arctalanság

A hétvégén ismét kinyitott a templom. Újra lehetett istentisztelet tartani. A megfelelő higiénés eljárások, azonban súlyosan szűk keretet szabtak ennek a lehetőségnek is. 

Sorra érkeztek az évek, évtizedek óta jól ismert testvérek, barátok, ismerősök. Mégis olyan furcsa volt minden. Valami zavaró volt. Kis időnek el kellett telnie, mire a felismerés megszületett. Az arctalanság! Mindegyikünk arcát a jótékony, ám elválasztó maszk fedte. 

Milyen sok esetben így volt ez akkor is, amikor még nem kellett ugyan szövetből készült anyaggal eltakarni az arcunkat, mégis, mintha valami lepel elfedte volna. Elfedte az érzéseinket, örömeinket, bánatainkat. Az életünket.

Sokszor hordunk maszkot akkor is, amikor nem látszik. Leplezzük a szinte leplezhetetlent. A fájdalmat, a nehézséget. 

Keresd meg a helyedet, ahol bátran leveheted a maszkodat! Találd meg a lelked otthonát! Hidd el, hogy várnak Rád! Van, akinek fontos vagy és szeret Téged! Azt mondja a Biblia Istene: "Örökkévaló szeretettel szerettelek, azért terjesztettem Rád az irgalmasságomat." (Jer, 31:3)